2015. október 27., kedd

30.fejezet~

*Kid POV.*

-Nem merem megkérdezni, de hol van az a négy idióta? - félve pillantottam Hannára, mert tudtam, hogy a válasza, az nem sejt semmi jót.
-Nem tudom. - rágcsálta aggódva alsó ajkát.
-Ettől féltem. - dőltem a folyosó falának és az előttem álló Bangtan leader-jétől kértem telepatikus úton segítséget.
Amint MinJi JungKook-ot kezdte üldözni, Alexa próbálta őket lenyugtatni, de kevés sikerrel, mert a Golden Maknae hirtelen csuklójánál ragadta és elkezdte hurcolni valamerre. Több sem kellett ChiChi-nek, utánaeredt JiMin-nel együtt és TaeTae is el akarta kapni a fiatalabbat, azzal az indokkal, hogy az elvtársait visszaszerezze. Azóta sem találjuk őket, pedig az épület ismertebb részein kerestük, és hiába váltunk kisebb csapatokká, egyszerűen hamuvá lettek.
-Srácok! Megtaláltam őket. - állt meg mellettünk lihegve Jin, mögötte pedig kullogott TaeHyung és ChiChi.
-És a JiJi? - kérdeztük hárman, egy emberként.
-Ott jönnek. - mutatott maga mögé TaeTae és mellém sétált -Vagyis JiMin hozza MinJi-t.
-Mi a...? - döbbentem le, ahogy megláttam az alvó maknae-t, a kockahasú ölében, amint az cipeli őt.
-Oké. - dőlt elborult aggyal Hanna a falnak -Ez nekem túl sokk.
-Hogy a francba tudott elaludni? - ocsúdtam fel pár másodperc múltán.
-Halkan dongsaeng! - csitított el JiMin, ahogy csatlakoztak hozzánk.
-Hogy tudott elaludni? - kérdeztem valamivel halkabban.
-Fáradt volt már és elbújtunk a raktárba, ott pedig elaludt. - olyan ámulattal pásztázta MinJi alvó arcát, mintha egy csodát tartott volna a kezében. Csoda, ha ilyen békés. Szeretem, amikor alszik.
-Hát akkor vidd be a próbaterembe és a kanapéra rakd le! - nyitottam ki nekik az ajtót.
-Ott vannak! - hallottunk távolról egy kiáltást, amire egyből a hang irányába fordultunk.
-Jé! - csodálkozott el Rap Monster -A maknae-nk és a rappereink. Köszönjük, hogy megtisztelsz a jelenléteddel JungKook.
-Bocsánat hyung. - hajtotta le a fejét elszégyellve magát JungKook.
-Engem nem szidott le. - kuncogott Alexa, halkan suttogva Hannának... De nem elég halkan.
-Alexa! - fordultam felé, mire ő kihúzta magát -Te és Angyalka fogtok a dormban minden házimunkát végezni egy hétig, és reggelente ti csináltok kaját is.
-Mi van? - nézett rám nagy szemekkel, mire JiMin után eredtem, be a próbaterembe.
Fogyatékos egy társaság, meg kell hagyni.
-Dongsaeng! - sétált mellém Hanna és kezét nyújtotta -Jó voltál.
-Kösz. - csaptam bele elmosolyodva.


*Este fél nyolckor, az RT dormjában~
 -Úristen! - vinnyogott a maknae, miközben gondolatban már körbeszaladta már legalább hatszor Szöult, a boldogságtól.
-Még mindig nem hallom a tévét. - szólt rá minimum ötödjére Hanna, aki a nappaliban ült és bámulta a tévét.
-De annyira boldog vagyok. - toporzékolt egy helyben, majd felém fordult -Tényleg engem nézett? És ölben vitt, meg minden?
-Hazudnék én neked?
-Igen, de erről nem. Uram atyám!
-Nem bánnám, ha fangörcs helyett segítenél mosogatni. - dünnyögött Alexa a mosogatónál állva.
-Hagyj! Ilyen állapotban nem tudok csinálni semmit. - dőlt el a padlón és ott hempergőzött tovább.
-Na jó. Ezt nem bírom tovább hallgatni és nézni. - állt fel a helyéről Hanna. Hirtelen egyikünk sem tudta mire készül, majd már csak akkor, amikor megfogta Angyalka két karját és a földön kezdte el húzni, egészen a szobánkig, végül tutyimutyin dobta le magát a kanapéra, ahogyan visszatért.
-Hova hajítottad? - kortyoltam bele újból a cappucino-mba, amikor már vagy öt perce nem láttam a maknae-nkat.
-Bebugyoláltam a paplanjába. - vigyorgott elégedetten.
-Jesszus! - nevettem fel elszörnyülködve és lerakva a bögrém, besétáltam a közös szobánkba, és lám! Tényleg ott feküdt az ágyon, viszont kibújt a takaró közül és azt inkább a fejére húzta.
-Minden oké? - kérdeztem leülve mellé, miközben lassan lehúztam fejéről az anyagot egy vörös pofit láttam meg -Beteg vagy?
-Nem. - motyogta összehúzva magát -Csak... Ahogyan belegondolok, hogy a karjaiban tartott. Olyan hihetetlen és zavarba ejtő.
-Ahaa~
-Eonni...
-Hm?
-Azt hiszem szerelmes vagyok.
-JiMin-be? - néztem a szemeibe félig-meddig félve.
-Ühüm...
,,Basszus! Pont ezt kellett volna elkerülnünk..."


2 megjegyzés:

  1. Szia donsaeng!
    Kegyetlenül őszinte leszek: ajksnaniIFInNpifjewjefiowwe7w4w3heopwoeoefrjka eoppeeopkpewkpweijt!!! asleiuq3whuina *....* <3 *u* <3 :* <3
    Annyira jó volt olvasni, csak... Hamar vége lett, mint az összes többi résznek. Szintén belevidted azt a marha jó humorodat és te jó ég!!! A kezeiben.... tartott. *önelégült fej* Tényleg nagyon jó volt, bár bevallom őszintén több JiJire számítottam, azt is úgy, hogy igazából ébren vagyok és mondjuk szerencsétlenkedek, aztán elfutok, mert hát az érzések... Na mindegy. Így is nagyon élveztem és hát az a fangörcs. xd Így jártatok :'D *vigyorog*
    Na de nézzük ennek a résznek a szerkezetét. Először is nem tudom mi az a szerkezet, másodszor meg nagy részben beszélgetésből állt, amit nem is bántam. Szeretem, ha a ficikben sok beszéd van, bár azért a leírásokat se kéne nagyon mellőzni. És nekem még mindig hiányzik az az egyediség, ami még pluszba az elején volt. Amikor írói szemszögből van leírva az egész, esetleg néhol "Kid pov".
    A vége... Fuuu... Kis álszent humor gombóc! Te annyira beleszerettél YoonGiba! Na meg ő is beléd! És azért sunyiban már történtek dolgok... De azok bezzeg helyén vannak. Na és az, hogy én beleszeretek abba az izmos kacsába (ami már rég megtörtént) az bezzeg nem. :c Nem baj! Maximum égő fejjel fogok mindig pattogni, vagy ha van kedvem és energiám hozzá elkerülni, akkor megfogsz hallni XD Hogy miért? Te úgy is leírod mindig, hogy szétcincálom az idegeid. XDD
    Na de mindenesetre kíváncsi volnék, hogy mi lesz ebből, de úgy is tudom, hogy lófing *ez olyan cukin hangzik pls xd*, ezért mindegy. Mert elsősorban úgyis azt fogod leírni, hogy Sugci maciddal sunyiban nyálcserét tatrtotok. És egyszer hip-hop majd swag kölkeitek is lesznek, de az még arrébb van. Amúgy én tényleg úgy érzem, hogy igazából rajtad kívül mindenki mellékszereplő. Még az a férfi is, ki elrabolta szívedet. De amit sose szabad elfeledni! A mellék karakterekből nagyon, de nagyon jó dolgokat ki lehet hozni, ha néha napján szentelünk egy kis figyelmet és kiemeljünnk, egy-egy jelenettel, amiben nagyon rá jellemző dolgot tesz.
    Amúgy te olyan kecskesajt vagy. xd Vagyis picit ellentétes. Mert komolyan van, hogy azon töröm a buksimat, hogy te most lusta vagy, vagy pedig nagyon szorgalmas? Ámde felesleges ilyennel foglalkozni, hisz ezt a rejtvényt nehéz megfejteni, tán előforulhat az is, hogy lehetetlen.
    Mindenesetre! Várom a következő részt! *....* awjnaiefniae auhwuih ua *www* :333 <3 <3 <3 *jó elég lesz Angyalka* sabjufaezuei Befejeztem! Esküszöm. *hehe... no* Imádom ahogyan írsz, és megfogalmazod azokat a... sfuanufui mondatokat!!! Ha te nem is veszed észre a humort én nagyokat szoktam kacagni az oktondi jeleneteken. <3 És ez mindig így lesz, amig világ a világ!
    Na jó... most már tényleg eltakarodom, puuuuszi~ :* <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát szia eonni, nem is tudom mit reagáljak erre a komidra.
      Újonnan csak Angyalkás lett. Valójában nem tudok mit hozzáfűzni, ezért most hanyagolom is, mert. Elárulom, írói szemszög még LESZ és nem is olyan sokára...
      Kecskesajt... lol öhm, én is-is vagyok, ahogy kedvem tartja.
      Én örülök, hogy tetszett annak ellenére, hogy ilyen rövid lett, nem tudom mi van velem, nem tudok bizonyos hossznál többet írni. :/ Próbálkozom. Pusziii <3

      Törlés