Minden a lehető legnagyobb gyorsasággal haladt az év vége felé a BigHit Entertainment dolgozói számára. A stábosok agyfáradalomban éltek, miközben a Bangtan Sonyeondan comeback-jéhez készülődtek, ugyanis a banda egyes tagjai nem akarták megkönnyíteni a dolgukat azzal, hogy nyugodtan ülnek végig alig fél órát, még a sminküket és a frizurájukat elkészítik, hogy minél hamarabb végezzenek a forgatással. Még véletlenül sem. Viszont amilyen szorgosan tanulták meg a szöveget és a zenéhez a koreográfiát, olyan beleadással lettek készen a klippel is. Ám nem csak őket vették körül, hanem a Rocket Team is tevékenyen gyakorolták be a két videójukhoz a táncot, amit október utolsó hetében fel is tettek a nemrégiben megnyitott Youtube csatornájukra. Bíztak hozzá, hogy meg fogják tudni kedvelni őket az országban lévő rajongók és nem rohanják le őket azzal, hogy el akarják kobozni a lehetőséget más, Dél-Koreában debütálni készülő banda elől. De nincs olyan banda, akit ne támadnának le valamiért, ezért őket meg végképp nem tudta ez elkerülni, viszont egyik lányt sem olyan fából faragták, amelyik könnyen törik az ilyenek hallatán, láttán. Ezen kívül pedig le voltak foglalva egyéb dolgokkal is. Három napjuk volt a minden évben felrakandó, halloweeni dekorációig és ki kellett még találniuk azt is, hogy minek akarnak beöltözni, plusz két páros külön készült egy kis duó debütálására, akik nem olyan sűrűn, de előrukkolnak egy-egy számmal. - Ha már itt tartunk a lányok elkészültek első két dalukkal, amik az Undead albumjába fognak szerepeltetni.
Mind az RT, valamint BTS leader-ei és maknae-jai izgatottak voltak, hogy ilyenben is részt vehetnek. Míg Rap Monster Kid-del alkotott duót, addig MinJi JungKook-kal. Kiegészítették egymást mindannyian. A többi tag azzal cukkolta őket, hogy míg a KidMonster párosnál NamJoon nem tud táncolni, addig Kid énekelni, ugyanakkor a MinKook-nál MinJi nem tud menőn viselkedni, annyira nem ért JungKook a divatos öltözködéshez.
Miközben a hip-hop duók az öltözőikben voltak, hogy előkészüljenek a külön termekben folyó forgatáshoz, addig a többiek kint várták türelmetlenkedve, hogy milyen külsőt öltenek fel.
-Függönyöket aggatnak rájuk, hogy ilyen sokáig vannak bent? - dobolt idegesen a lábával HoSeok.
-Eonni! - hallottak meg egy nyavalygós hangot -Nem kell az az öv!
-De igen! - szólt rá az egyik öltöztető az RT maknae-jára, míg ráadta a fekete, aranycsatos övet -Na, látod! Sokkal jobban kiemeli az alakod.
-Van olyanom is? - nézte meg magát, mire egy kisebb fintor jelent meg arcán.
-Aj! - legyintett -Akkor is szép vagy. - és ment is vissza az öltözőbe, hogy a másik leányzót is gatyába rázza.
-De csinos vagy dongsaeng! - kiállt fel meglepődötten V.
-He? - kérdezte csöppet sem értelmes mimikával.
-Basszus! - sikoltott fel JiMin és gyorsan kiszaladt a díszlettel berendezett teremből.
-Ezt meg mi lelte? - nézett döbbentem a mellette elsuhanó alakra a Golden Maknae, majd követte őt Rap Monster is kilépve az öltözőből.
-Kijött MinJi és ő megveszett. - vigyorgott TaeTae és levágódott az egyik székre, HoSeok mellé.
-Lehet túlfőtt a látványon. - gúnyolódott.
-Haha! - durcáskodott Angyalka.
Már épp élezte a nyelvét egy finom, csípős megjegyzésre, amikor meglátta, hogy az eonni-ja épp jön ki az öltözőből, ezért inkább megjegyezte magának, ha ketten lesznek a másik maknae-val, akkor rajtaüt.
-Eonni! - takarta el magát szégyellősen -Nem lehetne valami kevésbé kivágott felsőt viselnem?
-Nem. - felelte KwangSeo, aki már a hat ott töltött évével, az egyik legidősebbnek mondható dolgozó -Ez illik a koncepcióhoz és pont. Meg amúgy is nagyon szép alakod van, szóval nem panaszkodnék.
-Én nem így vélekedem erről, de rendben. - húzta el száját és a többiek mellé sétált, karba tett kézzel, bár azzal még jobban kiemelte a dekoltázsát -Most mi van? - kérdezte a leesett állal néző társaságon.
-Gyönyörű vagy. - nézte még tovább ámulattal YoonGi, amire Kid csak elfordított, kipirult fejjel díjazta megjegyzését.
-Dongsaeng! - futott nagy lelkesedéssel ChiChi a meglepett leaderhez, de nem csak ő nézte földöntúlinak a lányt, hanem a körülöttük lévők is.
-Igen!? - kérdezte félve, mert tudta, hogy a lány elég szeleburdi ahhoz, hogy minden hülyeséggel előálljon. Néha már fájt a hülyeségük neki főleg, ha az mindennapos.
-Van pocky a büfében. - vigyorgott sajátos módon boldogan, a mosolya akár egy halálhuszárnak, aki épp ölni készül és teljesen fel van tüzelve.
-Eonni! - kiáltott fel mellőle a maknae.
-Igen? - kérdezte felhúzott szemöldökkel, miközben a lánynak csillogtak a szemei és a telefonját az idősebbik képébe nyomta.
-Úristen! - esett le az álla -Ez komoly?
-Olyan komoly, mint az hogy vonzódtok egymáshoz Suga oppa-val. - közölte halál komolysággal, mire a leader elhúzta a száját a többiek pedig jót kuncogtak ezen.
-Mi a nagy döbbenet tárgya? - kérdezte Jin végül.
-Az mellékes. - legyintett az idő közben Silver Maknae nevet kapó RT tag -Majd kiderül hamarosan.
-Dongsaeng! - ordított fel Hanna is, aki a falnak dőlve beszélgetett J-Hope-pal.
-Mi bajod van már neked is? - nézett a háta mögé, a lányra.
-Semmi, csak az idegeidet akarom tönkre tenni. - nevetett fel gonoszul és tovább folytatta azt, amit félbehagyott.
-Esküszöm két hétig elköltözöm Amerikába, és itt hagylak titeket egyedül. - közölte halántékát masszírozva a kivasalt, hidrogénezett szőke hajú lány.
Világos tincsei tökéletesen omlottak le vállára, mit egy fekete bőrdzseki takart, alatta pedig egy bordó, hosszú, mélyen kivágott, derékig érő felső takart. Formás lábait egy szintén fekete, feszes bőrnadrág font körbe, annak végien egy-egy bakancs díszelgett.
Angyalka már épp szólásra nyitotta volna a száját, de ekkor szóltak, hogy a Beam of Light - ez lenne Kid és Rap Monster duó neve - máris kezdi az első daluk, a(z) In My Mind forgatását, először a teremben, majd nyílt téren, Szöul külvárosában, ami majdcsak másnapra lett esedékes. A staffost követte a duó és őket Jin, Hanna, Suga és V. Nem is sokára rá a maknae duók, akik a Hell of Children nevet viselték, sorra kerültek, viszont ők a szabadban kezdték, hogy a két szomszédos teremben szóló zene ne mosódjon össze, ezzel megzavarva a forgatást. Hiába a vastag fal, nem nyom el minden zajt.
Őket a többiek követték, majd ahogy JiMin megjelent újból, ő i csatlakozott hozzájuk, ám csak fél szemmel nézte, akkor is csak JungKook részét, mert valamilyen taszító erő nem hagyta, hogy végignézze Min Ji, mégis vonzotta a tekintetét a lány. Akárhogyan is próbált ellenállni a csábításnak, akaratlanul is a testvércsapat maknae-jának a hosszú lábait kezdte bámulni, mik teljesen fedetlenek voltak, csak egy combközépig érő, derekán fekete, csatos övvel rögzített fehér szoknya takarta. Felső testét egy melleken át futó, lila anyag takart, mik a hátán találkoztak és oldalain egy kis részt kivágva hagytak. Dekoltázsa szintén mély volt és háromnegyedes ujja takarta csak vékony karjait.
-Dongsaeng, nagyon el vagy veszve. - bökte oldalba az elbambult srácot Ho Seok, aki mellette állt pár tíz centire és leste a forgatást.
-Ne is mond, hyung! - sóhajtott a fiú -Úgy érzem, hogy megszegtem a szerződés egyik pontját.
-Ez ellen nem tehetsz semmit, JiMin. - nézett a fiatalabbik, szinte testvérként kezelt bandatagra -Ha te úgy érzel, akkor úgy érzel. Ennyi. Nem lehet mit kezdeni az érzelmekkel és a vágyakkal.
-Akkor is! Ez az egy vonatkozott arra, amit merőben el akartam kerülni és most ez lett belőle.
-Figyelj! - rakta biztatóan a vállára kezét J-Hope -Te döntöd el, hogy mit teszel. Természetesen elmondhatod nekem is, ha bánt valami, szívesen meghallgatlak, de neked kell ezt helyreraknod magadban.
JiMin csak mélyet sóhajtott és a gondolataiba meredt. Hogyan is tudná úgy megoldani a problémáját, hogy más ne vegye észre a benne tüzelő érzelmeket? Teljesen elveszettnek érezte magát.
,,Hosszú évek lesznek, amiket együtt töltünk... MinJi dongsaeng."
Nya Hahi donsaeng! ^.^
VálaszTörlésJó kedvemben vagyok, mert nem tudom és nincs itthon anya, tehát ide robbantam a székre.
Na ez, most egész hosszúra sikerült. És.... nem is tudom hogy mondhatnám el, hogy a tartalma mennyire szíven ütöttt és meghaltam. Na ilyenkor nem tudodm, hogy rád, vagy oppára fangörcsölök??? No de no, térjünk a lényegre (hahaha, no.)
Először is ismét szép designt csináltál. Letisztult egyszerű, a szöveg olvasható és ja. Tökéletes példa arra, hogy nem kell túl cifrázni. A izééé miaz na fejléc cucli, jaa, na szóval a fejléc az szerintem az eddigi legjobb. Bár nekem hiányzik róla minimum egy Suga és egy virgonc Jungci kép is aranyos lenne. Oké, hogy mellékleftfuck, de na. Mindig a nyakadon csüng xd és akkor ott lennétek ti Sugával, komoly fej meg minden éééés jungci nem sokkal arrébb baromkodik xd.
Amúúúúgy. Láttam néhol szövegeket (konkrétan amikor kiabált valaki) kiemeltél. Többszörösen, illetve szerintem ez már nem helyes. Elég lenne annyival érzékeltetni, hogy például NAGGYAL ÍROD! és utána egy (nem több, nem kevesebb) felkiáltójel. Mindenesetre semmiképp se 2 XD mert olyat is láttam ám.
Még mindig úgy vélekedem, hogy a dialógusok az erősségeid, mert azzal tudod kifejezni azt a morbid, kis köcsög, de cuki és vicces Dejás humorod. xd Igazából a leírás se nem túl sok, se nem túl kevés, de valahogy mégis mintha hiányolni lehetne belőle valamit. Tehát néha ugrásokat érzek a ficiben, ahol jobban kifejthetnél esetleg pár érzelmet. De az a furcsa, hogy ígyis jónak érződik, de mintha lenne még ott valami, csak azt a kevesebbet is úgy megfogalmazod, hogy anyád. Egyszer úgy is ellopom a tehetséged...
Na de most már tényleg mélyebben is eelemezegetem eztet ni. aoeoaeifrsnirdbibduibggui asasfagiegaio. Szerintem érted te, hogy mire célzok...
De az a ki-behuncutolt HaSeok páros... Én úgy eltudom képzelni róluk, hogy lesmacizzák egymást aztán mondják egyes embereknek, hogy igazán követhetnék a példájukat xd. De bazeg HoSeok annyira jókat mond, de azért be kell vallania, hogy ő is így járt, én tudom! Mert én vagyok a fő isten pár. (egyedül vagyok párban.... erre is csak ist... én vagyok képes XD)
De JiMin te perveeeeeeeerz. elrohant. Érted? Elrohant. Azért ennyire nem vagyok rémisztő házisárkány, aki felgyújtja a konyhát. Az te vagy xd meg én... De ez wááááááááá nem, jól vagyok. No fangörcs ChimCHim csak van és cuki... aweuitaseubgsbgisebgiubgr én.. jól vagyok... azt hioszem... őőőő, mégsem *meghal*
És én sose fogom elfelejteni azt, hogy elolvasom tökre jó, ráfangörcsöltem az egészre, már a vibrit is bekapcsoltam, hogyha találkozom vele, akkor megmutatthassam mennyire szeretem. És az utolsó mondat. Elolvasom ötvenszer és egy rakat kérdőjel díszeleg a fejem körül/felett. XD <3 Én így szeretlek XDDD Ki lesz az első áldozat akit együtt ölünk sok éven keresztül?
Na jó... inkább puszi :* <3 <3 <3 (ezt a borzadályt azért itt hagyom, csakis neked!)
SZIJA!!!
TörlésJaj, de vártam már a komidra. :3333
Örülök, hogy ennyire megtetszett az új design. De figyeljé' csak! Ne szóljá' be! XD Örülj neki, hogy ilyet is tudok csinálni, annak ellenére, hogy eleget szenvedtem még ezzel is...!
Öhm lehet, hogy kicsit nagyon eltúlzom, de ezeket úgyis javítani fogom, ha visszaolvasom újra és úgy vélekedem, hogy ez valóban nem jó. Tudom, hogy nem vagyok a legjobb ezek terén, igyekszem fejlődni. Köszönöm, hogy erre felhívtad a figyelmem. :)
Amint említettem nem vagyok a legjobb, és emiatt nehéz kiszűrnöm, hogy mi lehet a baj a részben, ezért kérlek meg téged, - meg Lilit, ha rászánja magát egy igazán hosszú (részéről hosszú) komira - hogy írj(atok). Nem hiszem, hogy nekem ez lenne az erősségem, de ha te mondod, akkor biztos.
Angyalka, ne reagáld túl! Lehet, hogy teljesen más lesz az egészből és nem lesz itten HaSeok, ahogyan te azt gondolod, és akik esetleg még ezt vélik. Vagy, ki tudja...? :"D Nem mondok semmit. Te meg JiMin külön állatfajok vagytok és itt pontot rakok.
Köszönöm, hogy írtál, hogy olvastál, hogy itt voltál, most már mehetsz amerre látsz! XD Neeem! Szeretlek én és puszikaaaaaaaa :* <3