29.fejezet~

*Kid POV.*

-Eonni! - tápászkodott fel Angyalka és odasétált hozzánk -Sok boldogságot nektek!
-Te kis... - léptem hozzá, de ő addigra már visszaügetett JiMin-hez, akivel lepacsizott -Pimaszok. Te meg ne mondj el olyan dolgokat, amik nem másokra tartoznak. - intéztem az utolsó pár szót suttogva Yoon Gi-nak, mire ő a fülemhez hajolt.
-Én csak büszkélkedek, hogy megtörtént ilyen is. - ahogy elhúzódott és szemeimbe fúrta tekintetét, nem bírtam megállni, hogy elforduljak, a zavarom megjelent pír formájában is. -Menjünk el valamit enni! Biztos éhesek vagytok.
-Nem rossz ötlet, hyung. - ugrott fel TaeTae és Hopival versenyezve szaladtak ki, majd lassan a többiek is, míg a JiJi páros túlbuzgóan jókedvüket mutatva mentek ki utolsóként, minket hátrahagyva és közben ezeket a szavakat intézték nekünk:
-Aztán siessetek, mert a végén rosszra gondolunk!
-Ezért nem kap vacsorát MinJi. - jelentettem ki határozottan egy sóhajtás keretében.
Már épp léptem volna, amikor Yoon Gi gyengéden megragadta a csuklómat. Értetlenül pillantottam rá, egy hirtelen mozdulattal magához rántott és tenyerével közrefogta arcomat.
-Bocsánat. - lehelte ajkaimra és lecsukódni készülő pilláival lassan hozzányomta puha párnáit az enyéimhez.
Mondhatni teljes extázisba kerültem és csak pislogtam, mint borjú az új kapura, teljesen lesokkolódtam és meredt szemekkel bámultam az éppen engem csókoló srác arcára, hogy csak na...! Ahogy eltátottam a számat, nyelvével befurakodott szám belsejébe és felkutatva nyelvem, már engem sem érdekelt semmi. Kiélvezve a helyzetet vetettem át karjaimat dereka körül és húztam magamhoz, majd nyelveink csatát vívva harcoltak tovább. A külvilágot kizártam és páromra koncentráltam, de nem is annyira sokáig, hiszen alig fél perccel később már levegőt követelt mindkettőnk.
Kicsit elhúzódva egymástól, a másik fél szemeiben gyönyörködtünk. Mikor feleszméltem, a leglányosabb zavaromban léptem el tőle és szinte égő számra helyezett kezemmel iramodok meg az ajtó felé, egyenesen a földszinti büfébe. A folyosón lassabbra veszem a tempót és próbálom minden gondolatom helyrerakni, mit mondjak a többieknek, hol voltam ilyen sokáig...?
-Dongsaeng! - pattant fel helyéről Alexa, ahogy meglátott és rögtön átkarolva vezetett az egyik kis asztalhoz, ahol még JungKook és V ült, a többiek pedig két másiknál -Hol voltál? És hol hagytad Suga-t?
-Én mosdóban voltam. - jutott eszembe egy frappáns füllentés, aminek nagyon örültem -Yoon Gi meg nem tudom hol van.
-Ott! - kiállt fel V és abba az irányba kezd mutatni, ahonnan én jöttem.
-UH! - szökdécsel el ChiChi hozzá is és pechemre őt is ide vezeti, miközben egy abszurd kérdést tett fel neki -Nem akarsz dongsaeng-gel kavarni?
-Te bolond vagy? - rivalltam rá az akkor már teljesen vörös fejemmel és levágódtam TaeHyung mellé, aki rám néz.
-Kérsz kekszet? - nyújtott felém egy félig teli zacskót, amiben csokis keksz volt.
-Igen. - feleltem durcásan és kivéve belőle egy maréknyit, azokat kezdtem el tömni a pofazacskóimba.
-EONNI!! - hallottam meg MinJi hangját, amitől fejem rögtön rávágódott az asztalra és vártam a végső ütést -Azt mondta oppa, hogy holnap elmehetnénk hozzájuk este. Kérlek!
-Nem. - jelentettem ki egyszerűen.
-Miért? - szontyolodott el és leguggolt mellém és úgy nézett rám könyörgő szemekkel.
-Nem fogunk menni, mert ti ChiChi-vel táncoltuk és mi Hannával nézzük.
-JUPPI!! - kiáltott fel boldogan Hanna, mire MinJi felállt és dobbantott egyet.
-Miért csak mi?
-Mert szemtelenek voltatok velem. - támasztottam meg oldalról a fejemet és úgy néztem rá.
-De... - biggyesztette le az alsó ajkát, majd határozottan Yoon Gi felé fordult -Minden a te hibád.
-Az enyém? - képedt el a srác -Miért?
-Mert ti kedvelitek egymást. - ahogy ezt kimondta én úgy csaptam a homlokomra, amire így visszagondolva, kicsit nagyobbat odavághattam volna magamnak, hogy megszűnjön a zavarom.
-Ez most jól esett? - kérdeztem meg a maknae-t.
-Igen, de még szükségem lenne valamire.
-Egy kalapácsra. - szólt közbe JungKook nevetve, és ahogy MinJi szúrós szemekkel közeledett egyre gyorsabban felé, ő úgy pattant fel és ebből kezdődött egy folyosón való, ovisok játéka.
-Jaj, atyám! - jajdultunk fel szinte egyszerre Rap Monsterrel, aki időközben mellénk verődött és érdeklődve felém pillantott -Kell nekünk egy hét szabadság.
-Azt hiszem, mire hazaérnénk már nem is lenne dormunk. - közöltem vele a tényt, mire megértően kezdett bólogatni.
,,Az beszél, aki majdnem felgyújtotta anno a konyhát egy rongy segítségével."




Sziasztok!^^ Remélem nem haragszotok a mostani rövid rész miatt, de igyekszem a legtöbbet kihozni magamból és nem túl későn hozni a részeket. Csak ebből soha nem lesz semmi, viszont remélem megértetek. :) Kéne egy kevés lelkesítés, szóval ha nem okoz gondot, még ha egy pár sor is, akkor írjatok nekem ide vagy Face-re is.
Köszönöm, hogy rendszeresen olvassátok a blogot és igyekszem majd a következő résszel, ahogyan tudok. :)