24. fejezet~

*Kid POV.*

*Két hét elteltével~

Soha nem gondoltam volna egész életem alatt, hogy olyan nehéz megírni egy nyamvadt dalt, amit amúgy nem is vettünk fel videó klip formában. Nem elég, hogy Hanna és én fogalmazni nem tudtunk rendesen, de Alexa olyan szinten akarta megváltoztatni a szöveget, hogy nem is lett volna már olyan, amit mi ketten alkottunk meg. Végül sikerült olyan szövegben kiegyeznünk, ami mindhármónknak megfelelő volt. A fiúk aznap tértek vissza a turnéjukból és mi addigra a legelső - valamely szinten az akkor közelgő Halloween ihlette - albumunkat félig telibe írtuk érdekes, mégis egyedi szöveggel és zenével rendelkező számokkal. Az első album neve azt a nevet kapta, hogy Undead (언데드), amit szerintem nem kell ragoznom. A csapat minden egyes tagja próbálta a lehető legjobban bedobni magát a szöveg megírásába, és mivel jó ideje ismertem már őket, így tudtam, hogy nem csalódhatok bennük. A felvett szöveg nagyon passzos lett és amiket összehoztunk HaNi-val zenei alapokat, mesésen hangoztak együtt. A menedzser oppa is meghallgatta azt a három számot, amikkel megszenvedtünk és szabályos ívben dőlt hátra nagyokat mosolyogva a fotelban, amiben ült. Mi nem akartuk elhinni, hogy annyira jók lettek de, hogy bebizonyítsa, megmutatta PD-nim-nek is, aki ezt a véleményt megerősítette. Idézem szavait: ,,Ti vagytok az eddigi legjobb és legügyesebb külföldi lánycsapat, akiknek tényleg tetszik a zenéje."  Nem mondok újat, ha azt mondom, még az ő szavát sem hittük el, mert olyan magas szintet vártunk el magunktól, amit nem is tudtunk volna teljesíteni. Talán ez is az, ami hozzájárult ahhoz, hogy rövid időn belül, a legjobb oldalunkat mutatva, sok jót adtunk ki a kezeink közül. Duóban, vagy csapatban, vagy éppen szólóban.
Október közepe lehetett, egy nagyon hűvös nap, amikor reggel arra keltett az összes tag, hogy a fiúk aznap jönnek haza. Hogy pontosan, hogyan is? Mint a megkergült vadkecskék ugráltak az ágyamon, kántálva ezt az egy mondatot felváltva: ,,A FIÚK MA ÉRKEZNEK HAZA!" Ezt mind teli torokból és egyikőjük úgy ráugrott a hasamra, hogy azt hittem ott helyben kiöklendezem a másnap este evett kimchi-t. Amint eljátszották ezt a ,,kis" jelenetet, fáradtan, hasamat fájlalva lépdeltem ki a konyhába - az akkor - a pincsiként követő csapattársaimmal. A már megszokott reggeli mozdulatsoraimat ismételtem meg. Capucchino készítése és annak elfogyasztása a konyhapulthoz dőlve, míg a többiek felélednek - bár ez nem tart sokáig mai napig sem -, majd egy gyors reggeli összeütése és annak elfogyasztása a csapattal. Utána - míg a többiek veszekednek azért, hogy ki legyen az első a fürdőben való elkészüléssel - felöltözök és mikor még mindig vitáznak én gyors tempóban beveszem a helységet és utána sorrendben beküldve őket elkészülni. Ebbe nem tartozott bele a sminkelés, mert egyáltalán nem tartottuk fontosnak és ráadásul még időpocséklás is. Míg tíz perc alatt felkenjük a ragacsokat, a próbateremben öt perc alatt leizzadjuk, amikor egyedi táncainkat gyakoroljuk.
Mint minden más nap, aznap is fél hétre ott volt értünk a menedzser és hétre már a BigHit előtt voltunk, ahol az iskolába induló diákok vártak minket. A Dél-Koreába való érkezés óta minden reggel nagy mosollyal köszönök nekik, amit szerintem nagyon szeretnek, mert vagy visszaintenek, vagy köszönnek. Példás esetben mindkettő.
Az épületbe érve rögtön az öltözők felé vettük volna az irányt, ha a menedzser nem állít meg minket.
-Lányok! Ma ugye visszajönnek a fiúk a turnéről. - kezdett bele.
-Igen... Ezt reggel meg is éreztem. - simítottam végig a hasamon, miközben végignéztem a ksi társaságon.
-Megértem. - nevette el magát JooHyun oppa -Valószínűleg majd' kiugrotok a bőrötökből, szóval az igazgató úr is azt szerette volna, ha ma együtt lennétek a fiúkkal és pihennétek. Ők is és ti is nagyon sokat dolgoztatok, szóval két nap kimenőt kaptok pihenésre, amit nagyon jól használjatok ki. Hamarosan a Bangtan-nak is új daluk fog megjelenni és úgy gondolja az igazgató úr, hogy lehetne duót vagy duókat is kialakítani a két csapat összemixelésével.
-Ez szuper ötlet. - adott hangot a boldogságának Hanna és Alexa.
-Most csak én hallottam azt, hogy kapunk két nap szabit? - döntötte oldalra a fejét Angyalka, mire mindenki kuncogásba kezdett. Az én esetemben is ez volt, de még egy fejre csapás is közrejátszott.
-Szóval, most idejöttünk a cuccunkkal együtt a nagy semmiért? - tettem fel e nagy kérdést.
-Idehoztalak titeket, itt megvárni a Bangtan Boys-t. - javított ki mosolyogva a menedzser. Menjetek addig a büfébe, vagy nem tudom...! Foglaljátok el magatokat, csak ne csináljatok semmi rosszat! - ezzel otthagyott minket és a folyosón tovább haladva, bement az irodájába.
-Jól helyben hagyott minket. - fújtam ki a levegőt, a hűlt helye után bámulva -Hát akkor... Mit szeretnétek csinálni?
-Úú! - ugrált ChiChi, mire rápillantottam -Először együnk valami sütit a büfében, ott mindig olyan jók vannak.
-Rendben. - mondtam és miközben oda vettük az irányt felvetettek még néhány ötletet, miszerint tanuljunk valami csúcs koreót, csak úgy spontán. Ebből következtetve úgy cselekedtünk, hogy miközben elfogyasztottuk a sütiket, addig kitaláltuk, hogy amíg a fiúk meg nem érkeznek, összehozunk valami zúzós alapot és arra majd a szabinapok után kitalálunk egy koreót is. A végén már ott tartottunk, hogy felvesszük és a Youtube csatornánkra fel is rakjuk.
-Na jó! - állt fel megtörölve a száját Hanna -Én megyek a stúdióba, ha készen vagytok gyertek ti is.
-Oké. - zengtük együtt és tovább ettük a sütiket, amik új körként jöttek az asztalhoz. Tudjátok, mint a pia a bárokban! Mi viszont a töménytelen édesség elfogyasztása után olyan szinten nem bírtunk megmozdulni, hogy a levegőt is fájdalommal vettük. Majd míg fél óráig még a székeken terültünk szét hangos kiabálást hallottunk meg a folyosón, mire az erősödött és már csak azt vettük észre, hogy mellettünk halad el a megérkezett banda.
-Megismerni az embert luxus? - vettem erőt, hogy ki tudjam préselni magamból ezt az egy mondatot is és ezután erőtlenül visszadőltem a szék háttámlájára.
-Noona! - hallottam meg egy ismerős hangot, ezzel egyetemben kifújtam egy kisebb levegőt magamból.
JungKook megállt mellettem és várt, hátha felállok megölelni.
-Várhatod Kook, mert most nem még felállni és megölelni nem tudlak, de még megmozdulni sem nagyon. Jaj, a hasam! - jajgattam fel a végén.
-Mi történt? - értek mellénk a többiek is, majd köszöntek.
-Minden a MinJi-nek a hibája! - mutatott hirtelen felindulásból a mellettem ülő Alexa, Angyalkára.
-Nem is tudom ki volt az, aki sorra hozta a többi süteményt... - emelte bosszúsan rá a tekintetét a maknae.
-Angyalka~
JiMin hirtelen felindulásból elkiáltotta magát, mire nem csak mi, hanem még a büfében dolgozó hölgy is megijedt.
-Oppa... - nézett rá félénken és mintha már el is múlt volna minden előbbi fájdalma, úgy ugrott a srác nyakába. Nem hiába ők a verhetetlen JiJi páros, akik bármi áron, de üdvözlik egymást. Még, ha az a körülöttük lévők hallásába is kerül.
-Őt megölelték... - mondta JungKook rájuk meredve -Akkor te engem miért nem?
-Mert ő MinJi. - mutattam az említettre retardált fejjel, a többiek pedig ezzel párhuzamban nevettek fel. Valószínűleg a fejem és a reakcióm miatt is.
-De akkor minket sem ölelsz meg? - állt mögém Jin és mire észbe kaphattam volna, már hátulról át is karolt.
-Na menj onnan, hyung!! - tolta arrébb Suga őt és körbeállt engem JungKook-kal -Először én. - erre már ős is átölelt.
-Hyung-ok! - kezdett el sírást színlelni a Golden Maknae -Annyira gonoszak vagytok.
,,Ó, de még mennyire...!"


Sziasztok^^
Hát elkészültem az új résszel is és ezzel szeretném megosztani a már folyamatosan működő fordítóblogomat, amit barátnőmmel írok. Nézzetek be: Hungarian KPop Translates