*Másfél héttel később~
Egy ideje már, hogy debütált a csapat a TV2-nél. Hogy mi lett abból, amikor kiakadtunk a debütdalnál? Végül betanultuk a szöveget és egy egész tűrhető dalt faragtunk belőle egy kevés tánccal, amihez inkább nem fűztem semmit. Nagy részt a tánc határozott meg minket idáig és ezzel szinte tönkre vágták a karrierünket, igaz javíthatunk még ezen, de az már nem ugyanaz. Az emberek fognak beszélni rólunk, mint a legjobb énekes csapat, de nem úgy, hogy a legjobb énekes ÉS táncos csapat, akik magyarok. A debütdalunk megjelenése utáni nap két rádióba és három interjúra is hívtak minket, ami fantasztikus érzés volt. Nem csak nekem, de a lányoknak is nagy boldogságot okozott, hogy VÉGRE BEFUTOTTUNK. Igen! Ez tényleg felemelő érzés. Végre megtérült minden ebbe fektetett munkánk. A több órás tánc, ének és rap gyakorlása, ami kimerített minket, de tudtuk, hogy ha elég akaraterőnk van sikerülni fog. Persze ez nem azt jelenti, hogy itt ért véget minden és most hű, de jók vagyunk. Nem! Szerettünk volna máshol is debütálni, ami szerintem sokaknak egyértelmű dolog. Mindenkinek megvan a saját véleménye, hogy mi, hogyan történik a koreai popiparban. Nekünk is, és sok olyan dologgal szembetalálkoztunk, ami megingatta ezt a kis tervünket. Ettől függetlenül még volt annyi reményünk, hogy mi jó helyre kerülünk és ehhez már megalkottuk a mi kis ,,akciónkat". Még a debütdal felvétele napján beszéltünk délután a fiúkkal - náluk már lefekvési idő volt, így próbáltuk rövidre fogni a szót - arról a napról. Nem kicsit akadtak ki, de ez náluk csak pillanatnyi kifakadás volt. Nem is mi voltunk igazán, akik a BigHit-nél való debütálást felvetettük, hanem ők. Pontosabban Rap Monster, aki tényleg fel lett háborodva egy csöppet a mostani igazgatónk jelenetén. Másnap is felhívtak minket és akkor már a menedzserük is becsatlakozott. Lényegében véve elmondta, hogy miként történik az egész: Két évnyi gyakornokság - ha elég jól fejlődünk és megtanuljuk mi, hogy megy, akkor másfél vagy minimum egy év -, eközben gyárthatunk debütdalokat is, és természetesen a készségeinket is fejlesszük. Ezek után Tamással is lefirtattuk, aki felvetette az ötletet az igazgatónak. Ő szinte kivirágzott ettől az ötlettől, pedig robbanást vártunk. Azt mondta, hogy nagyon jó esélynek tartja, hogy az RT más helyen is ismert legyen, főleg, ha ott teljesen más a stílus, így egy kevés újat is becsempészhetünk az ottani dalainkba. Így még azon a héten felvették egymással a kapcsolatot a két igazgató és egy jó másfél órát tárgyaltak a telefonjukon. Valószínűleg angolul, mert a mi főnökünk koreaiul, a BigHit igazgató meg magyarul nem tud. Elég érdekesen alakult végül, de ezen a héten kedden, már a repülőn ültünk a lányokkal és az akkor már férfi menedzserünkkel, és Szöul felé tartottunk. Choi Joo Hyun egy a már húszas évei végén járó, jóképű, okos, figyelmes és felszabadult srác. Amikor megismertük őt hamar megtaláltuk az összhangot egymás között, mert hasonló a gondolkodásmódunk. Vagyis nekem igen, hogy a többiek gondolkoznak-e, néha ezt kétlem. De eltértem a fő témától, na szóval... Pár óra alatt megérkeztünk az Incheon reptérre, ahonnan még huszonnyolc kilométert utaztunk az új kisbuszunkkal egészen Szöulig. Ahol is még elfuvarozott minket a sofőrünk - merthogy ilyen esetekben kénytelenek azt fogadni, más esetben a menedzser furikázni minket - az új ügynökségünkhöz, a BigHit Entertainment-hez. Persze már szinte az összes ember, aki ismerte a csapatunkat és nyomon követte a velünk kapcsolatos dolgokat, az tudta, hogy mi most ide fogunk jönni, itt fogunk leszerződni és dolgozni. Senki nem tudta volna megakadályozni ennek a hírnek a kiszivárgását, ha igen, akkor is lett volna a rajongóknak egy sanda gyanúja.
-Gyerekek, én már nagyon várom, hogy újra találkozzak a fiúkkal! - vigyorgott boldogan Hanna, ahogy kivette a hecetet a füléből -Nem gondoltam volna, hogy ennyire fognak hiányozni. Főleg az a kötekedős HoSeok.
-Ó, nekem is JiMin oppa! - dől ki teljesen az ülésen a maknae -Tuti elsírom magam, amikor meglátom.
-Azért annyira nem nagy számok. - adta a véleményét Alexa is.
-Hallom eléggé jóban vagytok. - fordult hátra az anyósülésről JooHyun.
-Hamar összekovácsolódtunk és elég szoros kötelék alakult ki köztünk. - mondtam neki.
-Akkor nem kell azon aggódni, hogy nem fogjátok szétszedni egymást. - nevetett fel.
-Nem bizony. - vigyorogtam.
-Amúgy kigondoltátok ki lenne a legalkalmasabb visualnak? - váltott témát.
-Nem. - mondtuk egyszerre.
-Nekem van egy ötletem. - kezdtem el, mire mondták, hogy folytassam -Legyen Alexa, a szőkeségével sokak fejéből nem képes kiszállni
-Köszönöm. - rakta drámaian egyik rövid, szőke hajtincsét a füle mögé.
-Ch... - néztem rá nevetve -Egoista.
-Te mersz engem leoltani? - mutat magára felháborodottat játszva.
-Azt hiszem mellettetek nem fogok unatkozni. - fordult vissza az ülésben Joo Hyun.
-Garantáljuk oppa! - kiáltottuk egyszerre és az út további részét már csak saját magunkkal töltöttük.
Úgy fél óra múlva már az egyik kanyarba kerülve megpillantottuk a céget, ahol a következő pár évben fogunk dolgozni.
-ÚRISTEN! - ordított bele a fülembe Angyalka.
-Te lány! - fordultam hátra -megtennéd, hogy nem teszed tönkre a hallókészülékem?
-Nem eonni. - nyújtotta ki rám a nyelvét, majd elkezdett valamit magyarázni Alexának.
-Úgy érzem kezd kicsúszni a kezeim közül az irányítás. - fújtam ki a levegőt és kezembe fogtam a válltáskám, mert az autó leparkolt és mi szállhattunk kifele.
-Majd segítünk a fiúkkal! - mondta biztatóan Hanna mielőtt kimásztunk a kisbuszból.
Ekkor a legkevésbé sem várt dolog történt meg velünk. A kisbusztól alig három méter távolságból rengeteg fan álldogált és ahogy megláttak minket hangos sikolyokba és kiabálásokba kezdtek. Szerintem még Incheon-ban is hallhatták az emberek őket.
-Eonni! - futott oda hozzám MinJi és szorosan mögém állt -Ők meg akarnak enni?
Ó, édes anyanyelvünk! De jó, hogy vagy!
-Nem Angyalka, tudod ők rajongók. A fiúk miatt vannak itt és várják, hogy mikor jönnek majd ki.
-Azért, hogy megegyék őket?
-Igen. - vágtam rá csak nem tudtam minek...
Sokan kiabálták a nevünket és vártak, hogy hátha odamegyünk aláírást adni, vagy fényképet csinálni, de úgysem engedték volna meg. Annyi futotta tőlem, hogy hangosan köszöntem és csápoltam a kezemmel nekik.
-Sziasztok! - vigyorogtam mint a tejbe tök, ezzel teljesen fellelkesítve őket, amit sikolyokkal fejeztek ki.
-Gyertek lányok! - hívott minket Joo Hyun és míg beértünk az épületbe folyamatosan integettem nekik.
Majd ahogy beléptünk kicsit elszontyolodtam.
-Olyan aranyosak. - mondtam kilesve az áttetsző ajtón, majd utánuk siettem, mert addigra a portán voltak.
-Ki gondolná, hogy pont a leader marad le a csapatától? - hallottam meg egy hangot mögülünk és ahogy hátrafordultam hatalmasat mosolyogtam.
-Mi az...? - fordult hátra MinJi -ÚRISTEN! - kiáltott fel és nem zavartatva magát táskáját ledobta és szorosan megölelte JiMin-t.
-Neked szia MinJi. - nevetett fel a fiú -Hogy vagy?
-Oppa... - ajjaj.
-Hanna, mond, hogy hoztunk magunkkal zsebkendőt. - pillantottam a csapat legidősebb felére.
-Még szép. - vette elő a százdarabos csomagolást.
-Annyira hiányoztál oppa. - állt tőle hátrébb és elkezdte törölgetni a szemét, mire kikaptam HaNi kezéből a zsebkendőt és felbontva azt adtam neki,a mit kétség nélkül elfogadott.
-Ti is nekünk. - ekkor Tae Hyung jelent meg, aki rögtön a nyakamba akaszkodott -Háhá!! Kookie lemaradt az első ölelésedről.
-Az a fránya versenyszellemetek. - nevettem el magam és én is megöleltem őt.
-Tényleg ragaszkodtok egymáshoz. - vakargatta meg tarkóját menedzser oppa, amit megmosolyogtunk -Akkor menjünk és vezessük körbe a lányokat itt. Gondolom most van egy kis pihenőtök.
-Igen, szóval gyere Angyalka. - ragadta kézen a maknae-nkat és berángatta őt a liftbe, ahova mi is követtük őket.
,,Hát akkor kezdjük is el!"
