10.fejezet~

*Kid POV*

-Szegény JungKook most nagyon féltékeny rád. - kuncogtam beülve a volán mögé.
-Ne is mond! - ült be az anyósülésre Yoon Gi -Rosszabb, mint pár éve.
-Ne bántsátok őt. Csak egy kis törődést szeretne, amit rajtam hajt be. - indítottam be a motort, majd megvizsgálva, hogy nem jön egy autó sem, lassan kikanyarodtam a parkolóhelyről.
-El mondok neked valamit. Amikor megláttunk titeket a hírekben, hogy egy magyar lányokból álló csapat énekel koreai dalokat, rögtön akkor már JungKook odavolt érted. Teljesen beloptad magad a szívébe. Na meg persze a főzéstudományoddal és gondoskodásoddal Jinébe is. - nevetett a végén.
-Tényleg? - hitetlenkedtem - Jó hallani, hogy azok is rajonganak értem, akik miatt elhatároztam, hogy én is híres leszek.
-Mi? - nézett rám döbbenve.
-Láttad már az I'm a famous című videónkat? - kérdeztem le sem véve a szemem az útról.
-Nem.
-Akkor majd nézd meg. Abban mindent megtudsz, hogy miért határoztuk el ezt.
-De most akkor nem mondod el? - kérdezte kétségbeesetten.
Olyan aranyos amikor a szemei enyhén elkerekednek és a szemöldöke is megadja az ijedt tekintetet. Ajkai ilyenkor résnyire nyílnak és nem lehet nem ellenállni a kisfiús külsejének.
-Hát nem. - mondtam ugyanilyen fejjel, majd egy halk kuncogást hallattam.
-Ezért most haragszok rád. - rakta keresztbe kezét mellkasa előtt.
-És még nem szeret aegyozni. - mondtam halkan, de mégsem annyira, hogy ne hallja meg.
-Ki nem szeret aegyozni? - pillant rám.
-Te. Még régebben mondtad ki nyilvánosan, hogy nem szeretsz aegyozni, de a viselkedésed és a képek nem erről árulkodnak. - indexet kitéve várom, hogy a maradék kocsi is elhaladjon mellettem, majd jobbra kanyarodva fordulok arra az útra, ahol a mi lakásunk is található.
-Hát nem is.
-Persze. - engedtem el egy halvány mosolyt.
-Most min mosolyogsz? - nézett rám érdeklődve.
-Semmin... Semmin. - húztam még nagyobb ívre a szám, majd leállítottam a motort.
-Most már mondjad. - tette kezét az enyémre, ami még a kormányon pihent.
Hirtelen elakadt a lélegzetem. Csak ültem ott, teljesen lecövekeltem. Miért vált ki belőlem ilyen érzéseket ez a srác? Nagyokat nyelve néztem rá és meglepve tituláltam, hogy ő neki is hasonló a reakciója. Szemeivel rabbá tett és teljesen elvesztem a sötétbarna, mandulavágású érzékszervekben. Mintha ugyanez történt volna vele is. De miért? Miért viselkedek így a közelében? Miért viselkedik ő így velem? Miért érzek furcsa érzéseket a szívem környékén? Megkedveltem volna?
-Öhm... Menjünk lassan. - húztam ki a kezem az övé alól, mire ő is visszatért a valóságba.
-Igen. - mondta, majd kiszállt a kocsiból és én is. Lezártam, kulcsomat a zsebembe csúsztattam és elindultunk arra a helyre ahol megbeszéltük, hogy elmegyünk, vagyis a közeli játszótérre. Mivel a park az messzebb van, így jobbnak véltük, ha a gyerekekhez visszük a gyerekeket.
-Kérsz fagyit? - kérdeztem megállva a fagyis stand előtt.
-Ősszel? - emelkedett fel egyik szemöldöke.
-Ühüm. - bólogattam.
-Miért is ne? Milyenek vannak? - lépett mellém, miközben én is a választékot nézegettem.
-Van csokis, epres, mogyorókrémes, marcipános, mandulás, citromos...
-Jó, oké. - fogta be a számat, erre elöntött a pír, de csak nézte a finomságokat - Én egy citromosat és csokisat kérek.
-Oké. - vettem el a kezét a szám elől.
-Nem tudnál egy picit sietni. Túl sokan vannak ezen a környéken.
-Parázol nehogy észrevegyenek minket mi? - húztam sejtelmes mosolyra a számat.
-Igen, de siess már! - sürgetett.
-Két citromos és csokis fagylaltot kérünk külön-külön. - mondtam mosolyogva a harmincas éveiben járó férfinek. Ő azonnal kezébe fogja azt a mély kanálkát és egy-egy színes tölcsérbe helyezi azokat.
-Parancsoljatok! - adta a kezembe mindkettőt, az egyiket én tovább adtam Yoon Ginak - Nagyon szép pár vagytok!
-Jaj, dehogy is. Félre tetszik érteni, mi nem vagyunk együtt. - mutattam Sugára, majd magamra, miután fizettem. Persze ő semmit nem fogott fel, csupán annyit, hogy rólunk lehet szó.
-Ó! Akkor elnézést kérek. De ettől függetlenül nagyon aranyos párt alkotnátok. - mondta továbbra is mosolyogva.
-Hát... Öhm... Köszönjük!? - nyögtem ki végül - Viszont látásra és köszönjük szépen a fagylaltot.
-Nagyon szívesen.
-Miről beszéltetek? - kérdezte meg Yoon Gi miközben már a fél fagylalt eltűnt a tölcsér tetejéről.
-Ha te azt tudnád. - sóhajtok, majd én is elkezdtem eltüntetni a csokis és citromos réteget.
-Nem akarod elmondani?
-Ennyire fontos? - kérdezek vissza.
-Csak azért, mert rám és magadra mutattál és elég zavarban lehettél.
-Abban is voltam. - fordítottam el a fejem másfelé, hogy ne lássa az ismét megjelenő pírt.
-Most is zavarban vagy. - mondta.
Hallottam a hangján, hogy jól mulat ezen, de én egyáltalán nem. Pusztán az zavarba hoz, ha kettőnkről esik szó. De miért?
Ki vagy te és miért vagy rám ilyen hatással?

*Kid POV end*