*Kid POV*
-Csajok, nem láttátok a hajgumim? - kiabálta ki a szobájukból ChiChi.
-Nézted már a csuklódon? - így HaNi.
-Á, meg van! Köszi Hanna.
Már megint itt tartottunk. Reggelente ilyen zűrzavar van általában, amik addig húzódnak amíg fel nem húznak az ilyen apró dolgokkal. Végtelen nagy türelmem van, de nekik még sikerül ezt is eljátszaniuk, alig negyed órán belül. Ehhez is tehetségük van, mint a táncoláshoz és az énekléshez, vagy épp rappeléshez. Utóbbi Hannára vonatkozik.
-Készen vagytok már? - kérdeztem nagy sóhajtások közben a fonott fotelomban ülve. Hát igen, én jóval előttük készen szoktam lenni.
-Egy perc!!! - kiáltották egyszerre. Akkor még tíz percet itt kell ülnöm.
-Jaj, atyám! - dőltem hátra, leeresztve mellém a kezeimet, egyikben a hátizsákom pántja, másikban pedig a telefonom.
-Készen vagyok. - jelentették ki büszkén mikor kiléptek a szobájukból.
-Végre! - pattantam fel és a két kulcscsomót is felkapva indultunk ki az albérletből. Kettesével vettem a lépcsőfokokat, miközben a lányok folyamatosan azzal jöttek, hogy lassítsak. Hova lassítsak amikor már tizenöt perce a próbateremben kéne lennünk. Valósággal berobbantam a kocsi vezetőülésébe és indítottam be a motort.
-Azért ne hagyj itt minket. - hüledezett MinJi, miközben a telefonját nyomkodta, játszva egy idióta stratégiai játékot. Korán reggel már ezzel van elfoglalva, én meg még azt sem tudom, hogy fiú vagyok vagy lány. Talán ilyenkor a lányok életével játszok, de muszáj hamar a próbaterembe érnünk, másképp sosem áll össze a koreográfia és az ének. Jézus, most segíts rajtam!
Mikor már fél perce száguldoztam és szlalomoztam a kocsik és egyéb nagyobb teherhordó autók között, a lányok félve kapaszkodtak ahova csak tudtak.
-Kid!! Lassíts légy szíves!! Nem fogsz tudni megállni. - aggodalmaskodott Alexa.
-Dehogynem. Figyeld csak! - mondtam és ahogy a megláttam a próbatermet a láthatáron, úgy lassítottam öt méterenként, majd amikor közelinek éreztem a parkoló részt, rántottam egyet a kormányon és tökéletes ívelésben leparkoltam. Elég nagy hangok adott ki a kocsi, ha a fiúk itt vannak - már pedig tuti, hogy itt vannak -, biztosan látták hallották az ablakból, ami tökéletes rálátást nyer a furgonunkra. A lányok lihegve, kimeresztett szemekkel néztek maguk elé.
-Szálljatok kifele! Nincs időnk ijedezni, nekünk itt munkánk van. - csaptam be magam után az ajtót, majd a csajok is ugyanígy téve kimásztak onnan, én pedig lezártam amit két kattanás jelzett.
-Őrült vagy. - meredt rám nagy szemekkel Angyal.
-Tudom én. Most pedig nyomás befele! - böktem a bejárat felé, majd miután ők bementek én is követtem példájukat.
-Na végre!
-Neked is jó reggelt Tamás! - ásítottam.
-Hol voltatok ennyi ideig?
-A lányok ismét húzták az időt. - mentem be a próbaterembe, csapatom többi tagja és Tamás is ugyanígy tett. Letudva a köszönést vártunk... Vártunk, de nem tudom mire.
-Amúgy mire vagy kire is várunk? - előzött meg Alexa.
-Az énektanárra. - marha jó.
-Akkor még ráérhettünk volna.
-NEM. - adtam egyértelmű reagálást - Így is sokat szöszmötöltök reggel, mi lesz, ha beiratkozok az egyetemre?
-Meg fogunk halni. - fújta ki a levegőt MinJi. Igen, reggelente a legjobb, amikor nem pörög úgy.
-Egyetemre fogsz menni? - kérdezte érdeklődve a Golden Maknae.
-Csak szeretnék. Félek magukra hagyni a lányokat egy fél napra is. - pillantottam végig rajtuk - Az első nap leégetnék az albérletet, miközben meggyújtanák a gázt.
-Te csak az albérlet miatt aggódnál? - esett le az álla Hannának.
-Az előbb mondtam, hogy féltelek titeket. Menj el fülészetre! - dőltem neki a falnak.
-Hát srácok nekünk most mennünk kell. - jött oda a fiúk menedzsere - A fellépőruhátokat, a repülőjáratot és egyéb papírmunkát még el kell, hogy intézzünk. Az ének tanár tizenöt percen belül itt lesz, és ha elment utána nyugodtan tudtok még gyakorolni. Jó munkát kívánunk nektek!
-Köszönjük! - zengtük egyszerre, majd pár perc múlva már el is tűntek, mintha ott sem lettek volna. Hú, de jó hasonlat volt... Igen, a rapper szakmám mellett még egy költészetet is bevállalok.
-Szerintetek van sajt a hűtőben? - szólaltam meg, mire mindenki egy kérdő pillantást intézett felém - Most mi van? Éhes vagyok.
-Hát nézd meg. - mondta nekem HaNi, majd könyörgő tekintetemmel már rá is vettem arra amire mindig - Hú... Kikészíted az idegrendszerem.
-Szeretlek.
-Én nem.
-Nem baj. - rántottam meg a vállam
-Hát csajszi, ebben nincs sajt.
-Miért nem hoztam, mi? Miért nem mondtátok, hogy hozzak sajtot? - háborodtam fel.
-Ne hogy már minket vádolj azért, mert TE nem hoztál sajtot! - bátorodott fel ChiChi is.
-Amúgy jó parkolás volt csajszi. - állt fel J-Hope - Á, elzsibbadt a fenekem.
-Ja, nagyon hallattad a kerekeket. - értett egyet JiMin is.
-Nem is értem, hogy hogyan kaptad meg a jogsid. - kételkedett Alexa.
-Én meg abban, hogy hogy a francba tudtál leérettségizni. - tettem csípőre a kezem. .
-Elnézést a késésért. - lépett be az énektanár és innentől már elkezdődött a kornyikálás felsőfokon. Persze csak képletesen értve, hiszen mindegyikőnknek nagyon jó hangja volt.
Másfél óra sem kellett ahhoz, hogy tökéletessé tegyük az éneket és a rappet. Ezután ismét gyakorolni kezdtük a koreográfiát, holnap veszik fel a műsort - azaz pénteken - és mi már akkor megtudtunk mindent. Bizony ám, nem szombaton, hanem pénteken és akik ott vannak emberek a forgatáson azok szavaznak. Így dőlt el, hogy ki is jut tovább, illetve ki nem.
*Kid POV end*
-Úristen!!! Nagyon izgulok. - toporgott egy helyben az RT maknaeja, amikor másnap vették fel a műsort.
-Mit izgulsz? Már nem tudom hány hete ez megy és neked még mindig ilyen kirohanásaid vannak. - mondja már mérgesen ChiChi.
-Fogadjunk, hogy te is ideges vagy?
-HÁT HOGYNE LENNÉK IDEGES? Szerinted? Az idegeim a plafonon vannak.
-Ne kiabálj a fiatalabbal! - vágta enyhén nyakon a főénekest.
-Bocsánat. - dünnyögte az orra alatt, miközben kinyújtotta a nyelvét MinJi-re úgy, hogy Kid ne lássa. Persze ebből ismét egy vita lett.
-Hát fejezzétek már be!!! - ordított rájuk, mire szinte már mindenki őket nézte -Nem hiszem el, hogy nem tudtok megülni a seggeteken. Amúgy se értem, hogy mit paráztok még van három óra a forgatásig, addig meg csöndben öljétek meg egymást, oké? Köszönöm megértésetek.
-Bocsánat Dia. - zengte egyszerre a két bűnös.
-Mindig ilyenek? - kérdezte suttogva Rap Monster Kidtől.
-Rosszabbak, csak most visszafogják magukat. - dőlt hátra a pihenőben elhelyezett kanapén.
-Jézusom.
-Igen, én is ezt szoktam mondani.
-A srácok is borzalmasan viselkednek, de a lányok valamely szinten szerintem kegyetlenebbek.
-Ez nem volt hülyeség. - helyeselt Kid - Amúgy, túl nagy csend van. Hol vannak a fiúk?
-Na hát ez egy jó kérdés. - kerekedett el NamJoon szeme - Mond, hogy ismered ezt a helyet.
-Persze, hogy ismerem. Gyere! - ragadta karon, majd ahhoz a helyhez ahol úgy vélte, tuti ott lesznek, húzni kezdte.
-Hol lehetnek? - kérdezte kétségbeesetten a leader.
-Nekem van egy tippem. Mindjárt meglátjuk, hogy igaz-e. - Folyosó folyosót követett, majd amikor befordultak a büfébe ott rögtön lecövekeltek. - Annyira tudtam...
-Ti meg vagytok veszve? És ha eltévedtek? - akadt ki Rap Mon.
-Rap Monfter, gyere te if. Kóftold meg milyen finom. Ev a magyar konyha nagyon gufta. - mondta teli szájjal Taehyung. - Egyél te is Kid.
-Oké. - egyezett bele a másik leader.
-Ez az igazi nő. Ő legalább nem nyavalyog, hogy hízik az ilyenektől. - mondta Yoon Gi.
-Minek siránkozzak, majd lefogyok. - rántotta meg a vállát Dia, miközben J-Hope-tól kért egy gyros tálat.
-Suga, vedd feleségül! Te, Jin és Rap Monster hyung-nak már megengedné az igazgató. - magyarázott JiMin.
A Swag srác gondolatai és érzelmei egyre inkább úgy tűnt, hogy helyrerakódnak. De még mindig nem érezte azt a dolgot biztosnak.
Amíg nem biztos minden, addig nem lehet...
Sziaaa
VálaszTörlésNagyon jó volt. Imádtam *-*
Úgy van YoonGi vedd feleségül összeilletek :3 nem kell biztosra menned az érzéseid viszonzásra lelnek :DD
Nagyon nagyon nagyon várom a folytatást :3 hamar vele és nagyon imádtam *-* :DDD
Szia^^
TörlésEnnek örülök. :33
Igen, Yoon Gi még nem tud dönteni e felől. :I
Próbálok sietni a következő résszel így, hogy már téli szünet hamarabb tudom hozni. :)
Szia donsaeeng~ :3
VálaszTörlésJajj Sugaa :DD Mire vársz?^^ De Jiminnek még miért nem engedélyezett??? :c (jó tudom, de akkor is xd) Muhaha szokásos pepecselés :'D Az ének tanár is késett úgy hogy no problem XD és miért mindig velem kell ordítozni? XD Uhuh legyen már valamikor MinJi POV :D Majd valami jó szaftos perverz jelenetnél XD Haha a leaderek jól kijönnek egymással XD úgy tesznek minthaa normáálisak lennének :'D de mi tudjuk ám az igazságot mi szerint nem teljesen normálisak XD :P Kb annyira mint csapattársaik csak néha ha kell komolyak :) A sajtos jelenet meg... XDDDDD A pónimánia jobb mint a sajtmánia XD Olyan vicces meg cuki az egész :3 Alig várom a kövi részt ;) <3
Szia unni^^
TörlésHát igen, fiatal még ahhoz a drága. :)) Rossz vagy unni, nagyon rossz xDD Majd még elválik mi lesz, lehet, hogy beszorítok egy MinJi POV-ot. :33
Ya!!!! Mi az, hogy csak úgy teszünk? xD Kikérem magunknak, mi teljes mértékben normálisak vagyunk... Jó... tudom, úgy sem hiszik el az emberek. :I
A sajt a best, szóval csitt unni! xDD
Örülök, hogy tetszett, már írom a kövi részt. x33