A hosszú műsor alatt rengeteg rajongójuk lett. Nem csak Magyarországon, de más országokban is sokra tartották őket, akár fiatalok, akár idősek. Vagy a hangjuk miatt, vagy a tánctehetségük miatt imádták őket... még most is. A KPopper lét pedig csak hab a tortán, tudniillik a világ minden részén van olyan személy, aki hűn hódol ennek a műfajnak. Minden egyes alkalommal, amikor előadtak egy koreai - van amikor japán, esetleg kínai - zenét, újabbnál újabb fanokra tettek szert. A zsűri az új produkciókkal beléjük szeretett - persze képletesen - és csupa jó véleményeket hallattak róluk. Érezték, hogy az álmuk részben valóra vált, de még mindig volt mit faragni a koreográfián és az ének részen. Valami hiányzott az egészből, ezt csak ők tudták. Hiába kaptak pozitív véleményt, nem érezték teljesnek.
Ez történt a döntő előtt két héttel. Azon a héten - hétfőn - úgy döntöttek, hogy elmennek egy kis kirándulásra. Már csak azért is, hogy erősítsék az amúgy is masszív kapcsolatukat és eldöntsék melyik sztárral szerepeljenek. Talán ezzel az előadás módjuk is jobb lesz. Egy vidéki kiruccanás nem árt.
Készen álltak az útra, rengeteg bőrönddel, s pakoltak a kisbuszukba, ami messze viszi őket a civilizációtól.
-És mit szólnátok, ha a Boy in Luv-ot adnánk elő? - adta az ötletet Kid a beszállás közben.
-Ez mind szép és jó lenne, ha heten lennénk. Így sokkalta nehezebb. - mondta ChiChi - Ja, és fiúknak kéne lennünk.
-De valahogy megoldhatjuk. Szerda reggel úgy is indulunk vissza és szólhatunk az ügy felelősének, hogy hívja fel a BigHit-et. A fiúk... - ekkor Kid-et félbe szakította HaNi
-Dia... Te is tudod, hogy ki sem látszanak a munkából. Rengeteg fanmeetingjük, fellépésük és egyéb dolguk van. Ezzel csak zavarnánk őket.
-De akkor mit adjunk elő? Lehet, hogy ez lenne az a szám amivel berobbanhatnánk.
-Ugyanígy lehetne a Mamacita is. Bár ezek mind nyolc vagy több éves számok, még mindig nagyon jók. - mondta MinJi
-Ezekhez pasiknak kéne, hogy legyünk. - fintorgott HaNi
-Hát legyünk pasik, de van benne olyan rész ami hasznunkra válhat. - mondta reménykedve a maknae
-NEM! - vágta rá a két legidősebb és ezzel a szóval le is zárták a témát, majd alapos bezárkózás után elindultak. Ezen út alatt nem nagyon szóltak egymáshoz, mert mindenki mást csinált. HaNi zenét hallgatott, ChiChi vezetett, MinJi örök biasáról nézegetett képeket - vagyis a BTS szépfiújáról, JiMinről -, Kid pedig írt. Ugyanis ez volt a másik álma. Az, hogy író legyen. Rengeteg blogot hagyott a háta mögött, amiket tizenéves kora kezdetén kezdett el írni - egyszerre többet is. Ha tehette, szabadidejében ez foglalta le. De mivel már félig-meddig sztárok, így ez hátrányba került.
A lányok annyira belefeledkeztek a dolgukba, hogy észre sem vették ahogy Alexa lelassít és a motort leállítja.
-Már megérkeztünk? - eszmélt fel MinJi
-Ühüm. - bólintott a sofőr - Pakoljunk ki!
Mind a négyen kiszálltak és kiszedték a bőröndjeiket, majd az egyszintes palotához hasonlító házhoz sétáltak, ahol már várta őket a tulajdonos, akitől kibérelték. Elintézték a kulcsokat és egyéb dolgot, majd igénybe vették a lakást. Egyszerűen nagyszerű volt. A bejárattal szemben egy kisebb folyosó vezetett el a konyháig és azzal párhuzamban a nappalihoz. Két oldalról ismét folyosó és annak végien három-három szoba. Az egész házban összesen hat szoba, egy nagy konyha és nappali, két fürdőszoba és egy pince foglalta a helyet. A környék egy nyugodt részen helyezkedett el, egy kevésbé nagy erdővel és egy szép tóval a háztól 15-20 méterre. Szükségük volt már egy kis nyugalomra.
-Hol van az a hülye telefon? - kutatott Kid a táskájában, mivelhogy a készüléken hívták - Na végre... Jó napot! Igen, már megérkeztük. Minden rendben van. - egy kis ideig hallgatott, majd újra beszélni kezdett - Ide? De hát nincs is hol gyakorolnunk! Értem, akkor később visszahívom. Viszont hallásra!
-Ki volt az? - kérdezte Hanna
-A főnök. Azt mondta, hogy válasszunk egy számot és annak az előadóját, majd hívjam vissza, hogy intézkedjen.
-És? - teszi szét kérdően a kezeit MinJi
-Ideinvitálja őket, hogy összeszokjunk és gyakoroljunk.
-Höh... De jó, hogy pihenni jöttünk. - sóhajt frusztráltan HaNi
-De legalább a csapattal is összeszokunk. - nézte a dolog jó oldalát ChiChi
-Hát, mindenesetre pakoljunk ki és utána kutassunk. - mondta Kid
-Igen. Menjünk is.
A szobákat is úgy osztották fel a lányok, hogy kettőben elférjenek és az érkező csapat se érezze úgy, hogy összeszorítsák őket. A kipakolás háromnegyed órát vett igénybe, majd Alexa előkapta a laptopját és maga köré hívta a lányokat. Olyan csapatot választottak akikkel tudnának együtt dolgozni, van olyan számuk, ami ha előadják ütős és meg tudják valósítani. Valamint azok közül választottak akik a favourite bandák között vannak. Ez vette el a legtöbb időt a napjukból és még csak délután 1 óra volt. Rengeteg keresgélés után ráakadtak a tökéletes számra és az előadójára, amit nem is kellett volna sokáig keresgélni. Ismét Kidnek volt igaza és ezt tudták.
Felhívták a főnököt és közölték vele a döntést, majd mivel már nagyon éhesek voltak, a csapatvezető nekiállt ebédet készíteni. Mivel minden megvolt hozzá, az ebéd rakott krumplira és uborkasalátára esett. Ez is elvett jó sok időt, de megérte, mert Kid főztje a legjobb. Kétség nem fér hozzá. A nap további részében elbeszélgettek néhány dolgon és utána sorjában mentek fürdeni. A tisztálkodást hamar letudták, majd nekiálltak filmet nézni. Mi más lenne a legjobb, mint egy jó kis horror a semmi közepén. Persze ettől a maknae repesett az örömtől és szinte már egy egész hisztit vágott le, de semmit nem használt. Akkor is megnézték azt a horrort és azt tudni kell, hogyha megnéznek egy ilyen filmet akkor mindegyikőjük veszélyben fogja érezni magát. Kidnek és HaNinak gyakran van olyan érzése, hogy figyelik őket, de nincs a helységben senki. Este 11 volt, amire az ágyukba kerültek. Az éjszaka kínszenvedés volt MinJinek és Kidnek is, merthogy üríteniük kellett, de a vécék a konyha folyosóján helyezkedtek el. Féltek kimenni, bár azt hajtogatták, hogy nincs mitől.
Ahogy a nap feljött valósággal kirobbant a két legfiatalabb a szobájukból és egyszerre csapták magukra az ajtót. Utánuk jött ki kómásan a két idősebb és a konyhába érve hangokat hallottak a mellettük lévő nappaliban.
-Hol van a két jómadár? - kérdezte a főnökük.
-Budin. - válaszolta Alexa.
-Mindketten?
-Este horrort néztünk. - mondta Hanna odasétálva Alexával, majd átváltottak koreai nyelvre - Örülünk, hogy megismerhetünk titeket. Én Hanna vagyok, ő pedig Alexa.
-Na végre. - érkezett meg a két szamár és ahogy bepillantottak a nappaliba, abban a szekundumban ledermedtek és el-vissza kapkodták a fejüket egymás és a vendégek között.
-Ő pedig Dia és Angyal. - fejezi a főnök, és felállva odatolja őket a hét sráchoz.
Csak akkor veszik észre, hogy a két legfiatalabb még pizsamában van, ami egy rövidnadrág és egy combközépig érő póló. Ettől mindketten fülig vörösödnek és nem törődve a vendégekkel fénysebességgel visszaszaladnak a szobájukba...
Szia unni :3
VálaszTörlésNagyon jó lett :DD XDDDDDDD a horror film után pisilés ááhhh XDDD Aztán meg a reggel XDDDDDDDDD A két idősebb tag jól elbeszélgetett XD szépen megbeszélték hogy mit csinálunk XD és persze hogy pont akkor jönnek meg és uhh XDDD És neeeh pizsibe láttak >< Oppa is :O Velünk fognak lakni?Majd el kell mennem az erdőbe és ott fangörcsölni fogok >< Házban így már nem tehettem meg :/.Na meg még az örömtáncomat ha eljárnám akkor is hülyének néznek ._. XDDDDDDD Jujci alig várom a kövit *--------* XDDD <3
Szia donsaeng~
TörlésHehe, köszi :DD Igen, látod milyen fantáziám van nekem. A horrort én sem sorolom a kedvenceim közé és azután csak el kell mennünk pipilni xDDD
Hát még én, hogy fogok fangörcsölni Yoon Gi maci láttán. Én a tóba fogok bújni. xDD Majd mindent megtudsz a következő részben. ;)
Sietek a kövivel is. :DD
Van tó?Várj lemaradtam.Megyek veled XDDDD
TörlésVan bizony. xD Gyere, megvárlak. :DD
Törlés