2016. január 9., szombat

33.fejezet~

-Mindenkinek megvan mindene? - kérdezte SeJin menedzser végignézve a társaságon, aki egy bőrönddel állt a szintén egy csomagos JooHyun menedzser mellett -Szuper! A gép is mindjárt indul és a csomagok a gépen. Lili! Mikorra érünk körülbelül Guam-ra?
-Ha jól számolom úgy öt-hat óra, szóval bőven lehet aludni. - mondta a laptoptáskáját fogva a sötét barna hajú, szemüveges leányzó.
- Szuper! - nyújtózkodott egyet a Bangtan leglustábbja.
- Gyerekek! - kiáltott fel Angyalka - Először is. Marhára idegesít, hogy fotóznak és sikoltoznak - nézett a nagy lánytömegre tíz méteres körzetben - Másodjára pedig. Ki-ki mellett fog ülni? Én a 143-as ülésnél leszek.
-Meg kell szoknod, baba! - igazította meg sapkáját JiMin - Viszont én meg pont melletted ülök majd. - vigyorgott.
Ekkor elkezdték tárgyalni, hogy voltaképpen ki, kicsoda mellé került, míg a menedzserek inkább találtak ennél fontosabb témát is, míg nem hívták a kis társaságot, hiszen a Guam-ra induló gépük fél óra múlva indult és addigra fel kell mindenkinek szállnia. Nyugodtan indultak és lépdeltek fel a lépcsőkön, majd felérve az első osztályon keresni kezdték a helyüket, mivel oda szóltak a jegyek.
- Hogy az igazgató úr és a menedzserek mindenre gondoltak. - foglalt helyet rögtön Jin elnyúlva a székben.
- JungKook! - bökte meg Suga a fiatalabbat, közben keresve a helyüket -Nem cserélnénk helyet?
- Hogy te ülj a noona mellett? - húzta fel a maknae a szemöldökét - Kizárt.
- Mi? - döbbent le - De összebarátkozhatnál Lilivel. Na? - böködte tovább - Kérlek!
- Mit nyerek én ezzel? - állt meg annál a sornál, ahol volt a helye.
- Nem tudom, de kitalálom. - néztek egymással farkasszemet - Kérlek!
- Ezt nagyon meg kell hálálnod. - kapta ki a másik kezéből a jegyet és adta oda az övét a fiatalabb és leült két sorral előrébb.
A rapper gondolataiban a levegőbe boxolt és leült az újonnan kapott helyére, ahol kényelmesen elhelyezkedett. Pár másodperccel később Kid is megérkezett, és a lány legnagyobb megdöbbenésére nem a testvércsapat maknae-ja ült ott.
- Nem JungKook ül itt? - foglalt mellette helyet.
- Cserélt velem, mert Lilivel akart beszélgetni. - füllentett szemrebbenés nélkül a srác, és rögtön hátradőlt a kényelmes ülésen.
- Pedig annyira boldog volt, hogy velem beszélgethet egész úton. - tűnődött el a fiatal lány - Na, mindegy! De legalább végre nyugodtan aludhatok a lányok nélkül.
- Szia eonni! - nézett hátra az előttük lévő ülésről a Silver maknae, sátáni kacaja közben.
- Jézusom! Miért vagy hozzám ilyen kegyetlen? - sóhajtott fel nyűgösen Kid.
Az utasok lassan megtalálták a helyüket és a gép is felszállásra készen volt. Ahogy bekapcsolták az öveiket emelkedéskor, páran alvásra készen voltak, mások olvasásban keresték idejük elmulatását vagy éppen laptopjuk billentyűzetét nyomkodták, mint a százharminckettes ülőhelyet elfoglaló programtervező, aki mellett a telefonját nyomkodó JungKook ült durcásan. Lilit bár érdekelte, hogy mi baja, de nem akarta őt zavarni. Azt gondolta, hogy hagyja inkább pihenni, addig is ő válaszol a kapott munkával kapcsolatos e-mail-jeire.
- Tényleg négy óra mire Guam-ra érünk? - törte meg a csendet végül kettőjük közül az idősebb.
- Lehet, hogy több is. - válaszolt fel sem nézve a gépéről a lány.
- Miket csinálunk ott? - fordult érdeklődően hozzá a maknae.
- Meglepetésnek szántam. - húzta mosolyra a száját Lili.
- Akkor csak nekem mond el. - nézett rá kérlelően. Ahogy lassan rávezette tekintetét a másik, a köztük lévő kicsit táv miatt rögtön el is pirult kislányos zavarában. - Nem mondom el senkinek, ígérem.
- Nem. - foglalkozott újra a gépe tartalmával a lány, mivel tényleg nem akart semmit elárulni neki. Viszont, ha továbbra is nézte és kérlelte volna, akaratlanul is elárulta volna neki.
Eközben a JiJi páros és a mellettük lévő VHope páros teljesen be volt zsongva, a körülöttük ülőket ezzel teljes őrületbe kergetve, ezzel szikrázó tekinteteket kikövetelve maguknak. Ha talán még a lányok csapatából Kid és a két idősebb is csatlakozott volna, az első osztály összes utasát a szuicid hajlamosságba üldözték volna a hangos zsivajukkal. De még, ha nem is őket a JiJi mögött ülő, két félálomba lévő egyed agyvizét felforralták a sok zagyvaság összehordása közben.
- Hoznom kellett volna magammal ragasztót. - csúszott le az ülésen a platina hajzuhatagot viselő lány álmosan.
- A sálammal még megfojthatjuk őket. - ajánlotta fel a barna hajkorona és hófehér bőr tulajdonosa.
- Áh! - legyintett a lány - Túl feltűnő lenne.
- Mi lenne túl feltűnő? - dugta hátra a fejét a JiJi két tagja.
- Titeket megölni itt és most. - felelte halálosan nyugodtan Suga.
- Tessék? - kiáltottak fel vékony hangon.
- Halkan! - intette le őket a sápadtas arcú RT leader - Aludni akarok és szerintem Suga is, szóval, ha lehet, akkor vegyétek halkabbra a hangerőtöket. Köszike.
- Bocsi eonni. - mondta leszontyoldova a barna hajú RT tag.
Innentől csupa csend lepte be az utasteret pár óráig, néha-néha susmorgásokat, kisebb hangfoszlányokat lehetett hallani és a gép motorjának tompa zaját. A gép jobb oldalán lévő két menedzser és NamJin is békésen aludt. Sokkal nyugodtabb lett a környezet viszont Lili megtörte ezt a csöndet egy halk telefonbeszélgetéssel.
-Körülbelül fél óra és leszállunk... Igen, a(z) Antonio reptéren. Akkora legyetek ott, kérlek... Köszönöm. - ezzel megszakított a vonalat és óvatosan böködni kezdte a mellette aluszkáló srácot - JungKook! Kelj lassan!
- Megérkeztünk? - nyöszörgött álmosan, mély hangon a srác, miközben nyújtózott egyet.
- Nem, de hamarosan. - ahogy elpakolta laptopját Lili, a bemondóban tudatták utasaikkal, hogy közel harminc perc és megérkeznek a szigetre, ahol várhatóan kicsit hideg lesz, hiszen esteledik.
- Fel kéne kelteni őket is, nem? - fürkészte JiMin a mögöttük békésen alvó párost, Angyalkának beszélve.
- Szerintem meg fent kéne hagyni őket a gépen. - ismertette vele az ötletét a meglepően sunyi gondolkodású lány, aki hiába pár perce kelt fel, nagyon frissnek érezte magát. - Most nézd meg őket. Suga vállán eonni alszik, és mindkettőjüknek piros az arca. Tökre aranyosak.
- Végtére is. - rántotta meg a vállát és egy pillanatra elkalandozott a mellette éppen dzsekijét felvevő lány álmoskás arcán. Viszont gondolt egyet és lassan kelteni kezdte a mögötte lévő alvó hyung-ját, aki morogva kezdte el nyitogatni szemét. Ám ahogy ült volna fel, a rajta alvó megakadályozta ebben a tettében, így kénytelen volt őt is felkelteni, hiába véste volna agyába a lány arcának minden szegletét, amit számtalanszor megtett, de nem volt elég neki.
Először nem tudta miként kezdjen hozzá, de végül arca simogatásában állapodott meg, ami megtette a hatását és a lány mocorogni kezdett, végül kinyitotta szemét.
- Bocsi, hogy felkeltettelek, de nem sokára leszállunk.
- Nem baj. - takarta el a száját ásítás közben és álmosan vette fel magára bundás kabátját, gondolván a hidegre és fagyosszent önmagára. Ahogy felvette a kabátot a mellette ülő felkacagott. - Mi az?
- Ennyire nem lesz hideg. - rágcsálta Suga alsó ajkát beszéd közben.
- Viszont ismerve magam, tutira vacogni fogok még így is.
- Akkor odaadom az én kabátom is. - fogta kezébe a sötétbarna anyagot - Én nem vagyok fázós fajta.
- Köszönöm, de ezt nem várhatom el tőled. - rejtett el egy kis mosolyt szája sarkában a rapper lány.
A bemondóban informáltak mindenkit a leszállásról és kérték az övük becsatolására, hogy kényelemben, baleset nélkül földet érjenek. Ahogy ez megtörtént az utasok fogva kisebb dolgaikat, komótosan kezdtek lesétálni a gépről és az épületbe sétálni, ahol nyugodtan várták ki sorukat az ellenőrzőkapunál, majd ahogyan kézhez kapták csomagjaikat, fogván egy taxit, egy szállodába furikáztatták magukat.
Ugyanígy tett a két csapatunk és kísérőik, ám őket egy odarendelt, útjuk során fuvarozó fiatalemberek már várták őket a reptér egyik felén, ahova Lili navigálta őket. Közel hat óra volt és mivel a legközelebbi szálloda is két órára volt tőlük, szusszanhattak még egy kicsit a furgonokban.
Teljes letargiában volt mindenki és életkedvük már a béka feneke alatt volt, viszont a társaságra a Bangtan reménysugara hozta a fényt, ami abban mutatkozott meg, hogy mire a szállásukra értek, mindenki fájó fejjel szált ki abból a kocsiból, ahol a vihogó Ho Seok tartózkodott. Álmosak voltak, ketten-hárman fáztak is, és éhesek is voltak már.
- Eonni! - érte be Angyalka az előttük haladó Lilit, maga után húzva Diát - Ki-kivel lesz egy szobában?
- Hármasával leszünk felosztva és mielőtt benyögöd a leghülyébb kérdésed... Nem lesz olyan, hogy fiú-lánnyal egy szobában. - tudatta vele a tényt, hogy ezt még csak fel sem hozhatja.
- De nemááár~
- Nem baj Angyalka. - paskolta meg Kid a maknae-jának fejét - Mindjárt ehetsz.
A lány nem mondott semmit, csak durcásan hátranézett a JiJi páros másik tagjára, aki hevesen kezdett el neki integetni, ahogyan észrevette.
,,Két dolog, ami tartja bennem az erőt. A kaja és ő..."




OOOOO!!! HELLO! IT'S ME! :DD Visszatértem egy újabb, hosszabb résszel és hát váó! Hiányzott már az írás egy kicsit, hogy már több mint egy hónapja nem írtam. Viszont volt időm átgondolni, hol is tartok most és kellett egy kis idő, míg az itthoni dolgok miatt rendbe rázódtam. Ezzel a résszel kívánok mindenkinek békés és sikerekben gazdag évet és ha tetszett a rész, akkor kérek szépen komikat. Oda lentre!:D Puszikaa<333

UI: Ha van kedved és türelmed, nézz be a fordítóblogunkra, ahol rengeteg érdekességre találsz. Kpop zene fordítások, vicces agyszülemények összegyűjtve, szereplőtippek blogokhoz és olykor kritikák (csak azoknak persze, akik kérnek). Ezek mind folyamatos feltöltés alatt, kérem szépen! Úgyhogy... HAJRÁ!:D
Hungarian Kpop Translates